
Szeretettel üdvözlünk mindenkit csapatunk honlapján!

Kellemes időtöltést kívánunk mindenkinek, aki hozzánk látogat! Honlapunkon bemutatkozik csapatunk, őrseink, valamint aktuális információkat és képeket tartalmaz rólunk. Ha kapcsolatba szeretnél lépni velünk, lásd az elérhetőség menüpontot!
Röviden rólunk: Csapatunk, a 15. sz. Bethlen Gábor cserkészcsapat 35 cserkésszel működik Budapesten, a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium kebelén. Tagjaink nagy része a gimnázium tanulói vagy öregdiákjai. Többségünk református, de csapatunk ökumenikus szellemben működik. A Magyar Cserkészszövetség X. Cserkészkerületének vagyunk tagja, részt veszünk a Kerület és az Ichthüsz Közösség munkájában.
A Gimnázium működik fenntartótestületünkként is, otthonunk is itt található. A Gimnázium életében igyekszünk minél nagyobb szerepet vállalni, a diákságnak évenként megrendezzük a Veszett Róka Kupa névre hallgató éjszakai hadijátékunkat. Ezen kívül lehetőség szerint egyéb programokban is részt veszünk, megemlékezéseken, Lónyay-klubokon, az ismerkedési táborban. Gimnáziumunk öregdiák egyesületével, a Török Pál Egyesülettel is jó kapcsolatot ápolunk, kölcsönösen segítjük egymást.
Csapatunkban 2 raj működik, a Megyer raj, ahol a fiatal cserkészeink tevékenykednek, valamint a Gilde raj, melynek tagjai öregcserkészek, és a Gilde Öregcserkészklub munkájában vesznek részt.A Megyer raj munkásságát őrsökben végzi, melyeknek bemutatkozása megtalálható honlapunkon.
 |
|